VIP bortúra Villányban
Egy teljesen egyedi élményt ígér a Bock Pince a borok szerelmeseinek Villányban: kizárólag és kifejezetten VIP ajándéknak lett megalkotva ez a vezetett, privát bortúra, amelyen csak 2 fő vehet részt. A 6 tételes borkóstolóval színesített túra bepillantást enged a több évszázados borkészítő hagyományokkal rendelkező Bock dinasztia életébe és munkájába. Megismerkedhetnek a borászati üzemmel és a pincékkel, többek között a különleges kialakítású, 10 méter mélyen fekvő, kör alakú Bock Kápolnával, amely a maga nemében építészeti remekmű. És beléphetnek a valóban csak különleges alkalmakkor megnyitott jammertali pincébe is, amely 1850 óta van a család tulajdonában, itt őrzik legféltettebb kincseiket, a muzeális borokat. Maradandó élmény lesz, annál is inkább, hogy a program végén kapott prémium borválogatással otthonukban is újraélhetik majd a Bock Pince fantasztikus hangulatát!
Feldobox élménykupon az alábbiak közül egyre jelent meghívást:
2 fő részére, privát 6 tételes prémium borkóstoló.
A program a hotel alatt található Bock Pincében kezdődik egy pincetúrával, mely érinti a híres Kápolna termet is. Ezt követően következik a területlátogatás, mely alatt a vendégek bejárják a birtokot, végezetül pedig a Jammertali pincét látogatják meg a résztvevők. A vendégek a program végén kapnak 3 üveg fadobozos prémium Bock bort elvitelre.
A birtok bejárásához személyszállítást biztosít a Bock Pince.
Minden esetben a kóstolási mennyiség fajtánként 0,5 dl/fő.
Hasznos információk
- Időpont-egyeztetés szükséges.
- A program a Bock Hotelból indul.
- A pincelátogatáshoz pulóver ajánlott.
- Szálláslehetőség helyben a Hotel Ermitage****-ban.
Nyitvatartás
Egész évben előzetes egyeztetés alapján.
Elérhetőség/Megközelítés
Bock Pincészet - Óbor Étterem
https://www.bock.hu
Cím: 7773 Villány, Batthyány u. 15.
Telefon: 72/492-919, 30/997-5600
E-mail: recepcio@bock.hu
Megközelítés: Az M6-os autópályáról a 6. számú kijáratán Szederkény/Villány/ Bóly irányába kell lejönni, innen 7 km Villány szívéig.
Videó
Élménybeszámolók
Élménybeszámolóink a felhasználók által kitöltött elégedettségi kérdőívekből és spontán visszajelzésekből származnak.
Matting Attila (Ajka), 2024-06-13
Nagyon kedves személyzet, finoman ételek, jó borok.
Pál László Csaba (Budapest), 2024-03-03
Elégedettek voltunk mindennel!
Nyilas Anita (Dunakeszi), 2024-03-02
Nagyon finom ételeket ettünk, kiválo borokat ittunk a Bock pincészetben, a bortúra is kiváló volt. Köszönjük az élményt.
Meier Katalin (Budapest ), 2023-10-16
Nagyon kedves és professzionális személyzet és a környezet is kellemes. Nem mellesleg a borok is elsőosztályúak voltak.
Fehér Attila (Szomód), 2023-04-06
Vezetett pince látogatáson vehettünk részt, ahol betekintést nyerhettünk a borkészítés rejtelmeibe és megcsodálhattuk a híres Bock pincét. Este hangulatos borkóstolón ízlelhettük meg Villány neves nedűit mellé ízletes sajtot és lepényt fogyasztottunk. A pincérek nagyon kedvesek voltak. A finom borok mellé szakszerű borismertetőt kaptunk. Jó hangulatú este volt. Megnéztük a híres borvidéket. Finom borokat kóstoltunk. Élveztük a villányi vendégszeretetet.
Tarr Lászlóné (Pécs), 2023-02-03
A pincelátogatáson csak a mi 4 fős társaságunk volt, így még különlegesebb lett a program.