Falusi vendégasztal
Elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy igazi családias vendéglátásban lesz része, ha ezt a programot választja. Siófoktól alig 10 km-re, Ságváron várja tárt kapukkal a Krista Porta mindazon vendégeket, érdeklődőket, akik szívesen megkóstolnák a saját termelésű gyümölcsökből és zöldségekből készült szörpöket, savanyúságokat, zöldségkrémeket és mustban eltett termékeket. Igazi otthoni vállalkozás ez, melyben a család egésze részt vesz: a házi portékák címkéjének tervezése és kivitelezése például a család leánygyermekének érdeme. Az őstermelői termékek kóstolását követően pedig várja a Pajta tárlat, melynek megtekintésével egészen az 1800-as évekig visszanyúló időutazáson és tárlatvezetésen vehet részt, ahol a kiállított tárgyak nem egy esetben családi örökség részét képezik. Ha kedve lenne felkerekedni, környékbeli programok széles kínálata áll rendelkezésére: túrázási lehetőség a ságvári dombokon, a Betyárbarlang, Virágmányi kunyhó vagy akár a Képes-fa felkutatása is csak Önre vár.
Feldobox élménykupon az alábbiak közül egyre jelent meghívást:
4 fő részére falusi vendégasztal.
VAGY 2 fő részére falusi vendégasztal, illetve 3 termék szabadon választva, amit hazavihetnek.
A program része a Pajta tárlat megtekintése, tárlatvezetéssel.
Hasznos információk
- Előzetes időpont-egyeztetés szükséges.
- A program időtartama kb. 2 óra.
- Parkolás lehetőség a környező utcákban.
- Szörpök, savanyúságok, lekvárok, zöldségkrémek.
Nyitvatartás
Egész évben, előzetes egyeztetés alapján.
Érdekességek a környéken
- Gyalogos és kerékpáros túrázási lehetőségek
- I. és II. világháborús emlékművek
- Aliréti vadászház
- Betyár-barlang
- Lyukas-domb
Elérhetőség/Megközelítés
Krista Porta
http://www.kristaporta.hu
Cím: 8654 Ságvár, Újtelep II. utca 3.
Telefon: 30/324-4132
E-mail: info@kristaporta.hu
Megközelítés: Budapesttől 115 km-re. Az M7-es autópályán Siófokig, majd onnan a 65- ös útra kanyarodva kb. 8 km Ságvárig. Ságváron belül a Sport utcára, majd az Újtelep II. utcára kanyarodva az utca elején található.
Videó
Élménybeszámolók
Élménybeszámolóink a felhasználók által kitöltött elégedettségi kérdőívekből és spontán visszajelzésekből származnak.
Kovács Kitti (Budapest), 2022-09-11
A vendéglátó házaspár imádnivaló, már csak miattuk is megéri az ő programjukat választani. Minden más csak ráadás. A háziasszony saját készítésű friss, langyos lekváros kalácsa volt a legjobb.
Pálmai Petra (Nádasd), 2022-07-04
Nagyon jól éreztük magunkat a kóstolón, biztosan igénybe vesszük még a Feldobox szolgáltatásait a jövőben.Nagyon finom őstermelői termékeket kóstolhattunk, a vendéglátóink közvetlenek és barátságosak voltak.
Vinkovits Eszter (Budapest), 2020-11-07
A háziak közvetlenek voltak
Lovay Nikolett (Veresegyház), 2020-09-06
Az igazi falusi vendégszeret varázsa elragadó, utánozhatatlan, a házigazdák visszakalauzoltak minket a múltba a Pajta Tárlattal, az ínycsiklandozó langalló mellett az ajándékba kapott termékekben sem csalódtunk és már a pótlásukon gondolkodunk! A házigazdák vendégszeretete és hasznos tanácsai nagyon jó hangultaúvá tette az élményt::)